Ügyintézés

Ügyintézés

Ügyintézés

Tisztelt Szülők!

Tájékoztatom Önöket, hogy a gyermekeikkel kapcsolatos minden nemű ügyintézéshez mindkét gondviselő szülő aláírásának szerepelnie kell, ha dokumentumot nyújtanak be (email esetén a szülőtársat másolatban csatolni szükséges), illetve gyermekeik ügyintézésével kapcsolatosan intézményünkben keletkezett dokumentumot mindkét szülő számára megküldjük.

A tanulók mulasztásának szülői igazolása esetén, a félévenkénti 3 tanítási napra vonatkozó igazolás tanulónként értendő, különélő szülők esetén is összesen 3 nap. Ezek igénybevételéről a szülők egymás között kell, hogy megállapodjanak és együttesen kell kérvényezniük. Amennyiben a szülői felügyeleti jogot az egyik szülőtől bíróság megvonta, ő nem rendelkezhet ezzel a lehetőséggel. Ugyanez vonatkozik az igazgatói, rendkívüli távolléti kérelemre is.

A különélő szülők a gyermek sorsát érintő lényeges kérdésekben (így az iskola megválasztásában) közösen gyakorolják jogaikat akkor is, ha a szülői felügyeletet a szülők megállapodása vagy a bíróság döntése alapján az egyik szülő gyakorolja, kivéve, ha a gyermekétől különélő szülő felügyeleti jogát a bíróság e tekintetben korlátozta vagy megvonta.

Bármely, a szülői felügyeleti jogot érintő dokumentum keletkezéséről az iskolát 15 munkanapon belül tájékoztatni szükséges egy új szülői felügyeleti nyilatkozat benyújtásával, csatolva a hivatalos végzést (bírósági, gyámhatósági okirat).