Leiner Laura

Látogatás Leiner Laura könyvesboltjában
Május 6-án az 5.a és 5.b osztály lelkes olvasói izgatottan indultak kedvenc írónőjük könyvesboltjába, hogy mihamarabb hozzájuthassanak a frissen megjelent új regényéhez, a Londonsztorihoz.
A könyvesboltba belépve nemcsak a magas könyvoszlopot, hanem magát az írónőt is megpillantották. Az öröm határtalan volt! Titkon reménykedtünk egy esetleges találkozásban, de hogy csak velünk fog foglalkozni az ott töltött idő alatt, arra nem számítottunk.
Laura mindenkinek készségesen aláírta az új és régi könyveit, sőt még könyvjelzőkkel is kedveskedett rajongóinak. A párbeszédek közben, melyekben készülő műveiről, írással kapcsolatos tanácsairól kérdezték az érdeklődők, folyamatosan készültek a szelfik is, amelyek örök emlékként őrzik meg a lányok számára a találkozást.
Öröm volt látni, hogy némelyek már a boltban elkezdték megismerni az új hősnőnek, Aliznak a kalandjait, többen pedig az iskola aulájában, ill. a következő napokban az iskolában is folytatták a kalandozást. Tudomásom szerint már néhány anyuka is várakozik a háttérben, hogy megkaparinthassa a csemetéje által már elolvasott romkomot.
Meghívást kaptunk az ősszel megjelenő Mindig történik VALAMI a Deákban c. regényének dedikálására is.
Programunk nem jöhetett volna létre Szénási Anna és Homoki Hajnalka támogató jelenléte nélkül!
Homoki Hajnalka, Nemoda Judit, Szénási Anna
Leiner Laura
Leiner Laura
0
/
0






0
/
0