Első osztályos beiratkozás 2024.

Leendő első évfolyam tájékoztató, jelentkezés, nyílt napok (2025-2026)

2023.08.28.
Leendő első évfolyam tájékoztató, jelentkezés, nyílt napok (2025-2026)

 

Általános tájékoztató

Kedves Szülők! 

Nagy gond az iskolaválasztás? Bizonytalanok, mert a legjobbat szeretnék gyermeküknek? 

Az alábbi ismertetővel szeretnénk segíteni a döntésben. 

Nevelő, oktató munkánk alapvető célja egy olyan gyermekközpontú iskola működtetése, melyben érték a tudás, a műveltség, egymás tisztelete, elfogadása, az együttműködés. Alapelvünk, hogy jól meghatározott elvárásokat fogalmazzunk meg a gyerekek képességeinek kibontakoztatása, fejlesztése érdekében, tesszük mindezt a szülőkkel való szoros együttműködésben.  

A Pedagógiai Programunkban megfogalmazott célunk és feladatunk többek között a tanulók lelki, értelmi és testi fejlődését a legkorszerűbb módszerekkel, munkaformákkal, eljárásokkal és eszközökkel biztosítani, készségeiket, képességeiket, jártasságaikat az életkori sajátosságaiknak megfelelően, tudatosan fejleszteni, valamint ismereteiket bővíteni, műveltségüket megalapozni. 

A fenti célok megvalósításának egyik fontos eljárása a nyelvi és a művészeti irányultság, melynek tartalma, egymásra épülése 8 évfolyamon át meghatározza iskolánk arculatát. 

Alsó tagozaton minden osztálynak vagy nyelvi vagy művészeti irányultsága van, ennek részletes tartalmát iskolánk helyi tanterve tartalmazza. 

1. osztályban a szülők gyermekeik személyiségének, érdeklődésének figyelembevételével választhatnak az irányultságok között, de a beiskolázási rendezvények alatt a vezetőség is tájékoztatást ad a programok céljáról, tartalmáról és az alkalmazott módszerekről.  

Felvételi képességmérés nincs, mert az irányultságok célja a minél szélesebb körű, az általános kulcskompetenciák fejlődését szolgáló személyiségfejlesztés és nem a túl korai specializáció. 

 

Célunk mindkét irányultságnál azonos, az út, a megközelítési mód más, az egyikben a nyelvi a másikban a művészeti nevelés eszközeit alkalmazzuk a célok elérésére. 

A közismereti tárgyakat mindhárom osztály azonos elvek, óraszámok és tartalom alapján tanulja a helyi tantervnek megfelelően. 

 

Az irányultságok legfontosabb, általános jellemzői alsó tagozaton: 

Művészeti irányultságú osztály -  alsó tagozat

Nyelvi irányultságú osztály - alsó tagozat

A Kormányhivatal felhívása jelenleg még nem érhető el.


Jelentkezés módja

Az elsős beiskolázás a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 50. és 51. §-a alapján történik.

Akik gyermeküket iskolánkba szeretnék beíratni, azoktól előzetes jelentkezést kérünk (körzetesektől is)! A 2025/2026-os tanév első osztályaiba 2024. szeptember 2-től fogadunk el kérvényeket, elektronikus formában. 
A jelentkezési lapot 2024. szeptember 2. 10 órától  ITT ÉRHETI EL 2025. március 31-ig. 
Osztálypreferencia igényüket szintén egy űrlap kitöltésével IDE KATTINTVA  jelezhetik az első iskolabemutató foglalkozást követően 2025.01.25 - 2025. március 31. között.

Az iskolánk felvételi körzetébe tartozó tanulóknak (a Klébelsberg Intézményfenntartó Központtal kötött megállapodás létszámkorlátján belül) helyet biztosítunk. Körzetes tanuló az a gyermek, akinek állandó lakcíme az iskola körzetében van, és ez megegyezik legalább az egyik szülő vagy törvényes képviselő állandó lakcímével. Iskolánk körzetes feladatellátásáról: Intézményünk fenntartója, az Eötvös Loránd Tudományegyetem 2013-ban megállapodást kötött a Klebelsberg Központtal az iskola kötelező felvételi körzetéről és a felveendők létszámáról. Ennek értelmében intézményünk 45 gyermek felvételét biztosítja az aktuálisan hatályos XII. kerületi körzetből. Ezt a létszámot az elsős beiratkozás előre kijelölt két napján tudjuk biztosítani, mivel a megállapodás szerint körzeti kötelezettségünk csak az első évfolyamra vonatkozik, a későbbi felvétel/átvétel a létszámtól és tanulóösszetételtől függ.

Jelenlegi körzetes utcáink listáját:

 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet 11. pont 22.§ szerint
(7) Az Nkt. 50. § (6) bekezdése alkalmazásában életvitelszerű ott lakásnak minősül, ha a tanuló a kötelező felvételt biztosító iskola körzetében található ingatlant otthonául használja, és az ilyen ingatlan a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásában a tanuló lakóhelyeként vagy tartózkodási helyeként az iskolai beiratkozás első határnapját megelőző három hónapnál régebb óta szerepel. Ha ez nem teljesül, vagy ha bármely körülmény alapján arra lehet következtetni, hogy a tanuló a nyilvántartásban szereplő lakóhelyén vagy tartózkodási helyén nem életvitelszerűen lakik, akkor az iskola igazgatója jogosult felszólítani az iskolába jelentkező tanuló szülőjét, hogy az életvitelszerű körzetben lakás tényét akként igazolja, hogy a felszólítás kézhezvételétől számított 15 napon belül bemutatja a területileg illetékes védőnőtől származó, a védőnői ellátás igénybevételét igazoló nyilatkozatot.
(8) Ha az iskola igazgatója felszólítása ellenére a szülő a védőnői nyilatkozatot nem mutatja be, akkor az iskola igazgatója, illetve az általa vagy a fenntartó által szervezett bizottság jogosult az életvitelszerűen körzetben lakást családlátogatás kezdeményezésével ellenőrizni. Ha az iskola igazgatója az általa, illetve a fenntartó által szervezett bizottság által javasolt legalább két időpont közül a tanuló szülője vagy törvényes képviselője egy alkalommal sem teszi lehetővé a családlátogatást, akkor vélelmezni kell, hogy a tanuló nem életvitelszerűen lakik a kötelező felvételt biztosító iskola körzetében, és ennek alapján az iskolai felvétel megtagadható.

Alkotás u. páratlan 29-47. és teljes páros oldala
Avar u. 1-29.
Bán u.
Beck Ö. Fülöp u.
Brassai Sámuel u.
Derkovits Gyula u.
Dolgos u.
Győri út
Kapitány u.
Kernstock Károly tér
Kiss János altb. u. 1-49.
Nagy Jenő u.
Táltos u.
Tartsay Vilmos u.

Előzetes jelentkezési lap 
Elérhető 2024. szeptember 2-től,  2025. március 31-ig. A jelentkezési lapot itt érheti el!

A Kormányhivatal által kijelölt beiratkozás időpontját később tesszük közzé. A jelentkezési lap kitöltésétől függetlenül kötelező a beiratkozáson megjelenni. A pontos beiratkozási lépéseket is itt tesszük közzé!

Osztálypreferencia igényüket szintén egy űrlap kitöltésével IDE KATTINTVA  jelezhetik az első iskolabemutató foglalkozást követően 2025. március 31-ig.


Iskolabemutató foglalkozások

Ennek a blokknak a frissítése 2024.09.30-án történt meg.

 

2025. január 29., szerda Iskolabemutató nyílt nap I. 17 óra szülőknek 
A szülői tájékoztatóra  létszámkorlát nélkül várunk minden érdeklődőt, helyszíni regisztráció lesz.

2025. február 26., szerda Iskolabemutató nyílt nap II. 17 óra szülőknek
A szülői tájékoztatóra  létszámkorlát nélkül várunk minden érdeklődőt, helyszíni regisztráció lesz.

2024. március 28., péntek OVISULI délelőtt 9 óra, gyerekeknek és szüleiknek
A regisztrációs felületet ITT tesszük közzé. (közzététel: 2025.március 3., hétfő).


Beiratkozás folyamata

Ennek a blokknak a frissítése március végén várható

 

Tisztelt Szülők!

Iskolánkban a beiratkozás eljárásrendje a következő:

  1. A Kréta felületen (beiratkozás szülői felülete (BÁI))

2024. március 27-től április 17-e 12 óráig van lehetőségük a jelentkezéshez szükséges adatok kitöltésére és az alábbi dokumentumok feltöltésére. 

Kérjük, hogy a körzetesek is regisztráljanak „nem körzetes” -ként! Ez a körzetesek maximalizált létszáma miatt, adminisztrációs okokból szükséges. A körzetességet, az előzetes regisztráció alapján és a felületre feltöltött lakcímkártyát megvizsgálva vesszük figyelembe a felvételnél.

Feltöltendő dokumentumok:

  • Az egyik szülő és a gyermek lakcímkártyája (annak mindkét oldala), ennek elmulasztása a felvételnél hátráltató tényező lehet. Mindenkinek szükséges, nem csak a körzeteseknek! 
  • A gyermek meglévő, pedagógiai szakszolgálat által kiállított szakvéleménye (pl.: sajátos nevelési igény (SNI); beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézség (BTMN), bármely más szakvéleményt, mely a gyermek későbbi tanulmányait befolyásolhatja, pl.: orvosi szakvéleményt, akkor is, ha ezt már korábban, az előzetes jelentkezésnél megküldte az iskola számára. Az intézmény fenntartja magának a jogot, hogyha a szülő a fenti dokumentumokat nem nyújtja be, és később derül ki, hogy az intézmény alapító okiratában nem szerepel az adott SNI fejlesztés lehetősége, vagy az eredeti lakcímkártyát nem tudják bemutatni, akkor a tanulói jogviszonyt megszünteti. 

Egyszerre csak egy intézménybe van módjuk a jelentkezést elektronikusan leadni.

Segítség a Kréta rendszer felületének eléréséhez: felhasználói fiókkal vagy ügyfélkapuval rendelkezőknek: https://eugyintezes.e-kreta.hu/kezdolap ideiglenes regisztrációval: kattintson ide...;

A gyermek oktatási azonosítójáról az óvoda tud tájékoztatást adni, illetve az E-Kréta tudásbázisban találnak további információt. Bemutató PPT https://tudasbazis.ekreta.hu/pages/viewpage.action?pageId=17761106

Jelentkezés módosítása, törlése: 

Amennyiben már feltöltötte adatait a felületre, azt már ott nem tudja módosítani. 

Ha mégis módosítani kíván a már elektronikusan beküldött adatokon (pl. jelentkezés visszavonása, ha más intézménybe felvételt nyert; vagy téves adatokat töltött fel), akkor azt írásban teheti meg a titkarsag@gyertyanffy.elte.hu címen. Az adatok módosítását az intézmény a KRÉTA felületén a kérés alapján elvégzi. Amennyiben a szülő visszavonja gyermeke jelentkezését, ennek következményeként a felületen az iskola a benyújtott jelentkezésre a szülő kérése alapján elutasító határozatot hoz, és az intézmény saját rendszerében a gyermek adatait a „Beiratkozás visszavonva” státuszba állítja. Ezen műveletek elvégzését követően Ön ismét be tudja nyújtani gyermeke jelentkezését egy másik iskolába.

 

  1. A beiratkozás személyesen, előzetes időpontfoglalás után, az iskolában történik.

Az időpontfoglaló felületet ITT érheti el. A foglalásról a foglaló felületen regisztrált email címre visszaigazolást kap. Előfordulhat, hogy a visszaigazoló email a spam mappába kerül, kérjük, mielőtt telefonál ez ügyben, nézze meg ott is! (Ikergyermekek esetében kérjük, két időpontot foglaljon!)

Kérjük, hogy a körzetes és testvér gyerekek lehetőleg 2024. április 18. (csütörtök) 8-16 óra között foglaljanak időpontot!

Nem kötelező felvétel alapján jelentkezők számára (ELTE dolgozók is) javasoljuk a

2024. április 18. (csütörtök) 16-19 óra közötti, illetve a
2024. április 19. (péntek) 8-12 óra közötti időpontfoglalást, mert ekkor már biztosabban tudunk válaszolni a felvétellel kapcsolatban.

A személyes beiratkozáskor az alábbi, a honlapról letölthető nyomtatványokat kitöltve és mindkét szülő által aláírva kérjük benyújtani!

  • szülői felügyeleti nyilatkozat; 
  • adatlap; 
  • adatvédelmi (GDPR) nyilatkozat; 
  • etika, hit- és erkölcstan választásáról és házirend elfogadásáról szóló nyilatkozat; 
  • nem magyar állampolgár kiskorú általános iskolai beíratásánál a szülőnek igazolnia kell azt is, hogy milyen jogcímen tartózkodik a gyermek Magyarország területén. 

Ezeket a formanyomtatványokat a honlapunk ügyintézés pontjánál találja. https://gyertyanffy.elte.hu/nyomtatvanyok

Minden dokumentumot mindkét szülő/gondviselő aláírásával el kell látni! Ha nem szerepel mindkét szükséges aláírás, akkor ezt a megfelelő dokumentumokkal (bírósági, gyámhatósági, ügyvédi okiratokkal) kell alátámasztani. Ennek hiányában a felvétel nem lehetséges! A különélő szülők a gyermek sorsát érintő lényeges kérdésekben (így az iskola megválasztásában) közösen gyakorolják jogaikat akkor is, ha a szülői felügyeletet a szülők megállapodása vagy a bíróság döntése alapján az egyik szülő gyakorolja, kivéve, ha a gyermekétől különélő szülő felügyeleti jogát a bíróság e tekintetben korlátozta vagy megvonta.

A beiratkozáskor nem kell jelen lennie mindkét szülő/gondviselőnek, illetve akadályoztatás esetén meghatalmazással is megtörténhet a beiratkozás. A beiratkozás egy adminisztratív feladat, ezért nem érdemes a gyermeket az iskolába behozni, ha az megoldható.

  1. Osztályba sorolás:

Az osztályba sorolásról az igazgató dönt, mely döntését a jelentkezési időszak lezárultát követően hoz nyilvánosságra. A döntésnél figyelembe veszi a szülők által meghatározott, űrlapon kitöltött sorrendet, kéréseiket, a fiú-lány arányt, a szakvélemények meglétét, a testvérek osztályonkénti számát. A Kréta rendszerben nincs mód osztály megjelölésére. A személyes megjelenéskor egyeztetjük a várható osztályba jutást, mely csak a teljes beiratkozási időszak lezárta után válik véglegessé. A KRÉTA felületen történt jelentkezés sorrendje, illetve a személyes megjelenés ideje nem számít sem a felvétel, sem az osztályba sorolás sorrendjében.


Az iskolai felvétellel kapcsolatban meghozott döntés ellen, annak közlésétől számított tizenöt napon belül – a döntéshozó intézményhez benyújtva – a szülő eljárást indíthat. A kérelem tekintetében a fenntartó jár el, és hoz másodfokú döntést.


Kapcsolattartás a felvétel időszakában: tel.:1 48 78 165 (Varga Katalin - iskolatitkár)

 

Budapest, 2024.03.21.


Szülői értekezlet és diákigazolvány igénylés

Ennek a blokknak a frissítése a beiratkozást követően várható

Tájékoztatjuk Önöket, hogy a diákigazolvány igénylésének menete iskolánkban a következő:

1.   Az okmányirodában úgynevezett NEK azonosítót kell igényelniük. Itt készítenek a gyermekről fotót is. (Vinni kell a gyermek lakcímkártyáját, személyi igazolványát vagy/és születési anyakönyvi kivonatát.)

2.  Az okmányirodában kapott fényképes adatlapot május 6 – 27. között a portára kihelyezett dobozba bedobva adják le!

3.  A diákigazolványt az Oktatási Hivatal az iskola címére fogja postázni, melyet a szeptemberi szülői értekezleten vehetnek át.

 


Tisztelt Leendő Elsős Szülők!
 

Szeretettel meghívjuk Önöket 2024. június 12-én, szerdán 1630 -kor kezdődő szülői értekezletünkre.

Helye: 1126 Budapest Kiss János altábornagy utca 42-44.

Témák:
- általános tájékoztatás az iskola szokásrendjéről, napirendjéről

- az első tanítási hét programja

A közös tájékoztatás után minden tanító a leendő tantermében folytatja az osztályra vonatkozó fontos tudnivalók ismertetését.

                                                             Megjelenésükre feltétlenül számítunk!