Névadónk: Gyertyánffy István

Gyertyánffy István életútja

Gyertyánffy István életútja

Gyertyánffy István
(Tibód 1834. december 25. - Budapest, 1930. augusztus 2.)

A budai tanítóképző, mint az ország első ilyen intézménye, 1869 novemberében nyílt meg a Krisztinavárosban. Az 1873/74-es tanévben Gyertyánffy István került az igazgatói székbe (1873-1898). A Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium, személy szerint Gönczy Pál államtitkár támogatását is élvező, átgondolt tervek alapján, kitartó szervező munkával, személyes szakmai példamutatással valóban „mintaképezdévé” fejlesztette az időközben kétszer is (1874., 1883.) új helyre költöző intézményt.

A fokozatosan kiépülő többfunkciós intézmény, amelyet Gyertyánffy – német mintára – Paedagogiumnak nevezett el, fénykorában öt iskolatípust foglalt magában:

– az 1869-ben létesített népiskolai tanítóképzőt;
– a hozzá kapcsolódó négyosztályos állami elemi népiskolát, mint gyakorlóiskolát (iskolánk jogelődjét);
– az 1873-ban megszervezett, kezdetben két, 1881-től három évfolyamos polgári iskolai tanítóképzőt;
– a négyosztályos állami polgári iskolát, mint ez utóbbi gyakorló iskoláját; valamint
– az 1887-től életre hívott tanítóképző intézeti tanári tanfolyamot.

A Paedagogium keretei között, mindvégig Gyertyánffy személyes irányításával folyó munka azonban – elsősorban – az alaptevékenységet jelentő tanítóképzés és a hozzá kapcsolódó átképzés és továbbképzés terén mutatott fel jelentős, országos kihatású eredményeket. A képzés tartalmi és módszertani fejlesztésével, sokoldalú tankönyvírói munkásságával országos szakmai-szellemi központtá, valóban „mintaképezdévé” emelte az iskolát. Gyertyánffy Istvánnak meghatározó szerepe volt az itt folyó, a gyakorlóiskolával való szoros együttműködést, a gyakorlati képzés hatékonyságának növelését szolgáló, a magyarországi tanítóképzés egészére kiható didaktikai és tanítás-módszertani tevékenységben. A Paedagogium tantestülete dolgozta ki a polgári iskolák 1879-ben bevezetett új tantervét, számos tankönyvét, és a későbbiekben is részt vett az intézmény tartalmi fejlesztésében.

(Kelemen Elemér: Tanító a történelem sodrában Tanulmányok a magyar tanítóság 19-20. századi történetéből. Iskolakultúra, Pécs, 2007 alapján)