Gyertyánffy-díj

Gyertyánffy-díj

Gyertyánffy-díj

Gyertyánffy-díj


1988 óta hagyomány iskolánkban, hogy akkor Táncsics-díj, 2014 óta Gyertyánffy-díj kitüntetésben részesítjük azokat a tanulóinkat, akik tanulmányaik során példát mutattak társaiknak a tanuláshoz való viszony területén, az iskola- illetve az osztályközösségért végzett munkában.
A Gyertyánffy István-díj, bronz plakett, Szabó György Munkácsi-díjas szobrászművész alkotása.

A díjat az a 8. osztályos tanuló kaphatja meg
- aki folyamatosan, aktívan vesz részt az iskolai közösség munkájában;
- aki érdeklődési területein kimagasló eredményt ér el;
- akinek év végi bizonyítványában jónál gyengébb eredménye nincs;
- aki a különféle tanulmányi versenyeken eredményesen szerepelt;
- aki kiemelkedő eredményével iskolánk jó hírnevét öregbítette;
- aki ellen sem az iskolai, sem az iskolán kívüli magatartása miatt kifogás nem volt.


Rendkívüli esetben figyelembe lehet venni a tanuló kiemelkedő fejlődését.
Jutalmazott tanítványaink a díjat a tanévzáró ünnepségen/ballagáson az iskola közössége előtt vehetik át.


Gyertyánffy-díjat kapott és/vagy Dicsőségkönyvbe került tanulóink fényképét iskolánk honlapján, valamint iskolánk dicsőségtablóján egy évig, majd a Dicsőségkönyvben őrizzük.

 

Gyertyánffy-díjasok

 

2023.   Gozlan-Vajda Nikolett, Piller Zsófia, Gárdonyi Zsolt Csongor, Farkas Johanna, Mihálka Anna                                                   

2022.    Boros Villő Szófia, Nyuzó Bálint, Mázi Júlia, Tóth Lenke Andrásfalvy Soma Mészáros András

2021.    Szabó Gergely, Bodor Janka, Balázs Hanna, Bozóki Olivér,  Kengyel Zsófia

2020.    Kovács Luca, Vajda Sára, Lippi Lavinia, Panyi Örs, Pleck Viktória, Székely-Szűcs Adrienn

2019.    Balázs Vince, Ács Sára, Szép Sára, Juhász Júlia, Barankai Márton, Kőhalmi Olivér, 
             Mészáros Dorka, Aranyi Lilla, Arany Mátyás

2018.    Lovass Orsolya, Balogh Emma

2017.    Juhász Gergely, Szép Emma, Pólya Emese, Gárdonyi Soma

2016.    Tang Ming Zhe, Ficsor Milán

2015.    Lovass Attila, Balázs Emma, Liegner Nóra, Gárdonyi Csilla

2014.    Bocsárdi Gergely, Pleck Tímea, Chrobák Adrián, Nagy Eszter

2013.    Ács Márton, Dudás Kristóf, Pollner Barnabás

2012.    Lovass Kata, Rajkó Dávid, Róbert Helga, Márku Martin, Walton Ágoston

2011.    Kristóf Gergely

2010.    Szabó Orsolya, Kerkovits Bálint, Tóth Zoltán, Forrai Borbála, Ujlaki Anikó 12.a

2009.    Gál Hanna, Ács Lili, Soós Bence, Mészáros Lilla, Szebényi Dániel 12.a

  2008.     Borosnyai Zsófia, Széles Rebeka, Gyimes Lilla, Herédi Mónika, Orosz Balázs,
                Varga Szabolcs, Budai Zoltán 12.a

2007.    Németh Zsófia, Korek Réka, Tóth Ádám, Radnai Noémi

2006.    Fejes Ida, Drahos Rebeka, Kopper Klaudia, Ulrich Anna 

2005.    Sándor Júlia, Szívós Eszter

2004.   Kómár Anna, Révész Kinga, Szilágyi Kristóf, Tóth Anna Piroska

2003.    Györgyi Péter, Illés Máté, Iványi Tamás, Török Tamás, Ulrich Nóra, Ulrich Sára

2002.    Borsos Fruzsina, Kőhalmi Kinga, Regula Noémi, Révész Zoltán

2001.    Kómár Péter

2000.    Zsigmond Borbála, Szalma Balázs

1999.    Illés Ádám, Pucser Györgyi

1998.    Kaiser László, Regula Gergely, Sepsey Zsófia

1997.    Barcsa Ágnes, Fröhlich Kinga, Huszty Csaba, Lejtovicz Katalin, Pongrácz Fruzsina

1996.    Dehelán Katalin, Lakatos András, Száray Mátyás

1995.    Sepsey Balázs, Skultéty Noémi

1994.    Fazekas Dóra, Gergely Orsolya, Nagy Zsolt, Tripolszky Sarolta

1993.    Hajdu Dorka, Kiss Tamás, Mangel Berény,  Mocsáry Gábor, Virág Mária

1992.    Csiszár Csenge, Gergely Hajnalka, Tóth Eszter

1991.    Halmos Amrita, Szegner Márta, Tarján Péter

1990.    Györke Kata, Tarján Dénes

1989.    Hanyecz Kinga, Király Tamás, Szirmai Péter

1988.    Borosznoki Zsolt, Tarján Réka